Bacchus Borbála, a borivók istennője

Tudva levő, hogy Bacchus a szőlőművelők védőszentje. Eredetileg egy félig-meddig tiltott szexuális orgiákkal „vezekelő” misztériumvallás istene volt, akit mellesleg Dionüszoszszal azonosítottak. A fél-pogány magyarok ezt az élvezeti vallást ültették be saját mítoszaik közé, melynek okán Bacchust a szőlő, azaz a szintén élvezeti cikknek és isteni italnak számító bor védőszentjeként tisztelték. Később Tokaj-Hegyalja népei olyan magas piedesztára emelték a térség megélhetését biztosító szőlőt s az abból kiforrt bort, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy csak védőszentje legyen a szőlőhegyek aranyának. Ím hát a csaknem elfeledett legenda, mely Sátoraljaújhelyről, az aszú bor szülővárosából származik.

 

Hajdanán Sátoraljaújhely hegyeinek egyik mélységes pincéjéből Zemplén vármegye borittas elöljárói kapaszkodtak fel a lépcsőn. E közben arra járt a „mindegyiküket jól ismerő”, szüretről hazatérő Borbála. Körülnézvén, és nem látván senkit, arra gondolt, hogy megfürdik a pincelejárat melletti vizes dézsában. Alig kezdte magáról lemosni a szőlőnek ragacsos levét, mikor kinyílt a pinceajtó, és kiléptek rajta az iszákos főurak. Ők látván a hordóban mosdó szemérmetlen fehérnépet, delíriumuk és zavaruk elegyéből gyorsan felocsúdtak. Nem tudván egymásról, hogy kinek mi dolga volt a csatakos amazonnal, hamar közös megállapodásra jutottak abban, hogy nyilvánvalóan a borivók istennője szállt le közéjük. Mivel mindegyiküknek volt titkolnivalója Borbálával kapcsolatban – hogy hallgatását megvásárolják – a könnyűvérű leányt attól a perctől tényleg istennőként kezelték s számára minden étket, gazdagságot és befolyást megadtak.

Borbála szent mosdókádját, a vizes dézsát még ma is, a Magos-hegy gyomrában bort rejtő valamelyik pince egyik eldugott ágában őrzik. Az újhelyi borászok immáron több száz éve minden december 4-én – Borbála neve napján – felhozzák a dézsát a pince elé, azt megengedik forrásvízzel és a borászok asszonyai megmosdanak benne. Az asszonyok így érik el, hogy borász férjeik egész életükben gondoskodjanak róluk, megadva nékik mindazt, mire vágynak – ahogy azt a főurak annak idején Borbálával is tették.

 

A bor és minden vele kapcsolatos ténykedés ma is nagy becsben van a szőlőtermesztő hegyaljai népek között.

Az alábbi példabeszéd is ezt igazolja, mely a Januári Vince napi borszentelések alkalmával gyakran elhangzik Tokaj – Hegyalja vidékein:

 

„A nagy Úristen, mikor Ádámot s Évát teremtette

Az hatnapi munkájának végét jelentette

Hátradőlt a hintaszékben, s mint ki jól végezte dolgát

Iszogatni kezdte finom tokaji borát

Úgy ám, de míg a hegy levét ízlelgette

Kontrollját az agya fölött lassan elvesztette

Mire magához tért, megdöbbenve látta

Rájött a szapora Ádámra s Évára.

Ez hát a bizonyság, a bornak köszönhetjük

Hogy mind, akik itt élünk, a világra jöhettünk

Folyjék hát az éltető bor, nem lőre, vagy Noa

Ki bort iszik, ördög, vagy Isten ne büntesse soha!”

Kapcsolódó tartalmak

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, a böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásoktól, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú sütik blokkolása hatással lehet a weboldalunk és az általunk kínált szolgáltatások élményére.
X