Vágáshuta
Sátoraljaújhelytől 25 km-re, Pálháza irányába indulva, a történelmi Abaúj vármegye egykori határán, a jelenlegi Zempléni-hegység hegyei között megbújva fekszik a napjainkra már inkább üdülőfalunak nevezhető, festői szépségű település.
Vágáshuta hivatalosan szlovák nemzetiségi falu, de az újonnan betelepülők, és nyaraló tulajdonosok már az ország, sőt a felvidéki részekről költöznek ide. Első említése (Huta Vagasiensis Prédahegy) az oklevelekben 1794-ből származik, amikor is a gróf Károlyi-uradalomtól Behiny Vencel vette bérbe üveghuta (üvegcsűr) működtetése céljából. Az első „hutásmester” leszármazottai lehetnek minden bizonnyal a faluban ma is megtalálható Behina családnevű emberek. Az itt élők eleinte szénégetéssel, fakitermeléssel és cser háncsolással foglalkoztak, majd az 1850-es években létrehozott üvegfúvó műhelyben (üveghuta) üvegfúvó mesterek dolgoztak. Az 1930-as évektől megszűnt az üvegmívesség, így földműveléssel, állattenyésztéssel, sőt sokan vándorló drótos tótként keresték kenyerüket. Vágásutát településszerkezeti szempontból szinte egyedülálló, három nagy egységre osztják a felszíni formák:
-Dolina: Ez a falu központi része. Itt találhatók a középületek, a polgármesteri hivatal, a benne kialakított orvosi rendelővel, művelődési ház, a turistaház és a vendégház, továbbá a vegyes és italbolt.
-Kispart: Itt a Hármashegy alatt települt a falu egy része, itt található a katolikus templom, a temető és a ravatalozó.
-Nagypart: A falu legmagasabb, gyakorlatilag egy hegygerincen fekvő lakott része. Ide egy kb. 2 km hosszú erdő között tekergő út vezet. Néhány éve itt épült meg egy modern üveghuta műhely, mely a falu múltjára építve az üveg megmunkálásának néhány formájával ismerteti meg a turistákat, akik akár saját kezűleg is elkészíthetik egyedi üvegtárgyaikat.
Vágáshutát friss levegője, csodálatos zempléni erdők közötti fekvése és természeti csodái teszik különlegessé. Egy 2003. évben megrendezett alkotótábor keretein belül készült faszobrok a mai napig érdekes látványosságnak számítanak itt. A kristály tiszta levegő, a csodálatos panoráma, a vadregényes táj és a könnyen járható turistaösvények főleg az ökoturizmus szerelmeseit csalogatja ide. A túrázók legkedveltebb célpontja a Fekete-hegyi kilátó, mely Vágáshutáról két kilométeres, könnyű sétával megközelíthető. A településen több kiadó szálláshely is működik, mint pl. a Huta-patak vendégház, vagy a falu által üzemeltetett ifjúsági szállás és vendégház.