Scroll Top

Mikóháza

Mikóháza a történelmi Zemplén határán, a Tokajeperjesi hegylánc tövében, a Bózsva patak mentén helyezkedik el, Sátoraljaújhely városától 8 kilométerre É-Ny-ra.
Alapítása az első írásos emlékek alapján 1235-re tehető. A régi két megyeszékhelyet, Kassát és Sátoraljaújhelyt összekötő út mentén kialapult település oktatási és egészségügyi központtá vált, segítve a környező települések ellátását is.

A Sátoraljaújhely felől érkezőt a község déli szélén az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére 1933-ban emelt turulmadaras emlékmű fogadja. Az emlékmű mellett elhaladva már látható a görögkatolikus templom tornya, amely 1769-ben épült. A templom dísze a 48 képet tartalmazó ikonosztáz. Közvetlen szomszédságában találjuk az államalapítás 1100. évfordulójára létesített millenniumi parkot.
A megmaradt régi népi lakóházak mellett elhaladva a millenniumi tér másik oldalán a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Közösségi ház Ház látható, melyben helytörténeti kiállítás működik. A községben hagyományai vannak a Gyöngyösbokréta mozgalomnak, mely az 1930. és 1950. években is messzire vitte Mikóháza hírét.

Nem rég nyitotta meg kapuit a Kemencés Ház, ahol a helyi gasztronómiai élvezeteket nem csak az étkek és italok elfogyasztásában, de az elkészítésében is kiélheti a turista.
Napjainkban a község lakóinak élete megváltozott, de a hagyományokat, a régi értékeket igyekeztek megőrizni és továbbadni a jövendő nemzedéknek, ezért minden évben augusztus 11-12-én megrendezésre kerül a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Kistérségi Találkozó, ahol a település és a térség hagyományait, népművészeti értékeit, gasztronómiai sajátosságait mutatja be az idelátogató vendégeknek.
A XIX. század végén épített, 95 pincéből álló népi jellegű pincesorról indulva tekinthetjük meg a fekete-hegyi kilátóhoz vezető tanösvényt, mely mintegy 3,2 km hosszan mutatja be a Zempléni-középhegységre jellemző állat- és növényvilágot. A kilátóhoz érve, 576 m magasságból gyönyörködhetünk a csodálatos panorámában. Az útvonalat több helyen megállóhelyek szakítják meg, ahol a fáradt turista tiszta vizű források vizét kóstolhatja meg és lehetősége nyílik az otthonról hozott szalonna megsütésére is. A már említett pincesoron minden december idusán megrendezésre kerül a község leghíresebb rendezvénye, a Vadkolbásztöltő Fesztivál, melynek során az ember belecsöppen a hajdani disznó vágások autentikus hangulatába. Ételt, italt és a népi kultúrát egyaránt magába tehet itt az ember.

Az erre járó turisták nem csak fesztiválok idején, hanem szinte bármikor megtapasztalhatják a házi étkek élvezetét, ugyanis a Polyán birtokon a borzderes szarvasmarhák adta ételcsodák (sajt, hús, kolbász …stb) egész évben rendelkezésre állnak. Persze érkezés előtt mindenképp egyeztetni kell. Ugyanitt lovaskocsis kirándulásokon lehet részt venni – többek között – a mikóházi tanösvényeken (Bor-pálinka, Haris, Parlagi sas).

Related Posts

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, a böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásoktól, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú sütik blokkolása hatással lehet a weboldalunk és az általunk kínált szolgáltatások élményére.