Füzér Vára

3996 Füzér, Petőfi út 3/A.

A felújított, vagy inkább újraépített, és a visszajáró turisták körében igen megosztó jellegű vár immár nem a megszokott romos mivoltában, hanem afféle turisztikai attrakció képében várja a látogatókat. Fenséges sziluettje hálás fotótéma, hiszen a zempléni barangolások számtalan színhelyéről látható.

Füzér Vára és környéke Magyarország hét természeti csodájának egyike. Az egyik legrégebbi kővár Magyarországon, mely bizonyítottan még a tatárdúlás előtt épült.

Egy éven keresztül a Magyar Királyi Koronát is őrizték itt.

Hasonlóan a többi magyar várhoz az egyébként elképesztően sok tulajdonossal büszkélkedő várat a Habsburgok rombolták le szintet teljesen. Habár nem maradt sem kép, sem rajz, sem olyan írásos emlék a várról, mely a rekonstrukciót lehetővé tette volna, a település (Füzér) úgy döntött, hogy mégis újjáépíti azt. A felújítás itt is folyamatos, így minden évben találunk valami újdonságot. A várfeltárás relikviáit a várban, de a vártörténet igazán szórakoztató kiállítását lent a faluban, a látogatóközpontban tekinthetjük meg. A Vár-napok és a Pálinkafesztivál a leglátogatottabb programok Füzéren, de aki egy kicsit érdeklődőbb, ne hagyja ki a tájház meglátogatását sem!

Telefon:
+36 47 540 013
+36 30 820 6388
E-mail:
info@fuzervara.hu
Közösségi elérhetőség:
Elhelyezkedés: hegyi úton közelíthető meg

Füzér

Füzér, Vár u. 20, 3996 Magyarország

View larger map
Napi nyitva tartás:

Hétfő-vasárnap: 10:00-18:00

Kapcsolódó tartalmak

Adatvédelmi beállítások
Amikor meglátogatja weboldalunkat, a böngészőjén keresztül információkat tárolhat bizonyos szolgáltatásoktól, általában cookie-k formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú sütik blokkolása hatással lehet a weboldalunk és az általunk kínált szolgáltatások élményére.
X